.jpg)
Az elmúlt válságidőszak jelentős hatással volt az ingatlanpiaci szereplőkre. A banki hitelezés drasztikus visszaesése a hitelközvetítésre illetve az ingatlan-értékbecslésre szakosodott társaságokat és szakembereket megrázta, mint Jézus a vargát.
Hatalmas a csendes elkeseredés. Függetlenül attól, hogy ebbe a helyzetbe a szakemberek önhibájukon kívül kerültek – mert ugye ilyen kegyetlen a piacgazdaság – ezzel együtt szinte mindenhol és mindenki kudarcként éli meg ezt a jelenséget. Ami a bavételekre nézve természetszerűen az is. Az ál optimizmus és bűnbak keresés is felüti a fejét, ahogy a történelemben – amit emberek írnak – válságok idején. Az áloptimizmus abban jelenik meg hogy néhányan hangoztatják, hogy ez a szakmák – így az ingatlanvagyon-értékelés - tisztulásához is vezethet, ami messze nem bizonyított, sőt a történelem éppen azt mutatja, hogy válság esetén nem feltétlenül a tudás és a becsület – ami ugye a hosszú távú tisztesség alapjai – hanem attól eltérő agresszivitás és korrupció az, ami a piacon maradást, a túlélést elősegíti. Hatalmas a zavar az ingatlanértékelők soraiban. Miután – ahogy Magyarországon általában – az elmúlt húsz évben nem alakultak ki a közösségi válságvédelem nyugati eszközei, úgymint a szakszervezetek, önsegélyező pénztárak a szakemberekből és társaságaikból álló szakmai szervezetek hajótestei is recsegnek ropognak. Már egyáltalán a működésüket veszélyeztető jelenségek láthatók. A Magyar Ingatlanszövetség vezetése 2009. év Decemberében olyan döntésre kényszerült, hogy tagi kérés esetén eltekint a tagdíjtól, míg a Képesített Ingatlanvagyon-értékelők Szövetsége 2010. évi februári rendkívüli közgyűlésén az éves tagdíj felezésére, illetve a tagdíjtartozások megfizetése esetén – morálisan nem szeplőtlen - kedvezmények bevezetésére - kényszerült.
Magállapítható a banális konklúzió, tagdíj befizetési probléma csak ott nem tapasztalható, ahol az nincs, avagy olyan alacsony mértékű, hogy nem éri el a nemfizetési küszöbértéket, tehát havonta százforintos nagyságrendben van.
A szakmai szervezetek – különösen a domináns banki szektor megrendelései területén – a bankok erőfölénye és a gazdasági versenyhivatal által képviselt szabályozási mechanizmus eredőjeként, képtelenek bármiféle „érdemi” lépésre, még a meglévő és működő piaci szegmensekben sem. A GVH "áldásos" tevékenysége okán tilos kimondani, megállapítani az egyes szaktarületeken a minimális költségszintet, ami alá csak csalással, adóelkerüléssel lehet menni. Tabusított a téma. Csak az ördög értheti ezt a logikát! Az ingatlanértékelési díjak – az infláció ellenére – évek óta nem változtak és növekvő banki nyereségek mellett azok a kenyérharc során mérséklődnek is. A lakóingatlanok értékelése piacán évek óta stagnáló 25-30 ezer Ft/cím tarifa feléért, avagy az alatt is vannak, akik hajlandók vállalni, ami hatalmas feszültségeket okoz az ingatlan-értékelő társadalomban. Itt áll ugye teljes fegyverzetben a hősi halál, avagy a dicstelen és elvtelen túlélés dilemmája.
Jellemző az is, hogy - belső kommunikációval - fórumaikon az egyes szervezetek tagjai és vezetése elemzik a helyzetet, ám a megnyilvánulók sem névvel sem név nélkül nem járulnak hozzá gondolataik szélesebb körben, az internetes nagynyilvánosság elé tárására. Mi ez? Magalkuvás, lapulás? Avagy jogos önvédelem: Ne szólj szám, nem fáj a fejem? Ha segíteni nem tudsz, legalább ne ronts a helyzeten?
Egyre gyakrabban hangzik el az ismert fordulat az osztásoknál, osztozkodásoknál, miszerint:
- Nekem nem jár?
- Járni, járna! Csak neked éppen nem jut.
